Mosonmagyaróvár szívében, egy közel százéves épületben készül a Tokasz Group új központja. Nekünk ez a projekt jóval többről szól annál, mint hogy új irodába költözünk. Szeretnénk megőrizni a régi épület értékeit, közben pedig olyan helyet kialakítani, ami rólunk szól, és hosszú távon is velünk tud fejlődni.
A múltból a jövő felé
A Szent István király út 21. szám alatti, helyi védelem alatt álló épület közel száz éve része Mosonmagyaróvár városképének.
A fennmaradt levéltári dokumentumok szerint Lucz Hermann 1931-ben kért engedélyt a lakóház felépítésére, ahol később feleségével, Antoni Fridával hosszú évtizedeken át éltek. A ház és egykori lakóinak történetét Beregszászi Balázs levéltáros segítségével ismerhettük meg részletesebben, amit ezúton is köszönünk neki.
Az épület múltjáról és a felújítás hátteréről nemrég a Kisalföld is részletesen beszámolt.
Mi pedig innen visszük tovább a történetet.
Szeretnénk úgy új életet adni ennek a háznak, hogy közben ne veszítse el azt, ami miatt különleges. Megmarad a karaktere és a helye a városképben, de új funkciót és korszerű műszaki tartalmat kap.
Most kezdődik az épület következő fejezete.
Egy központ hosszú távra
A Tokasz Group 2002 óta rengeteget változott. Új területek, új projektek és új feladatok érkeztek, az elmúlt években pedig az ingatlanfejlesztés is egyre fontosabb részévé vált annak, amit csinálunk.
Egy idő után egyértelművé vált, hogy a központunknak is lépést kell tartania ezzel a fejlődéssel.
Ezért számunkra ez nem egyszerűen egy költözés. Olyan helyet építünk, amit nem néhány évre tervezünk.
A közel 380 m² nettó alapterületű irodaházunkban lesz hely az elmélyült munkára, a közös gondolkodásra, a partnereink fogadására, de legalább ilyen fontos számunkra, hogy a kollégáink jól érezzék magukat benne.
Mert egy munkahely szerintünk nemcsak asztalokból, irodákból és tárgyalókból áll. Fontos, hogy jó legyen megérkezni, könnyű legyen együtt dolgozni, és legyenek olyan terek, ahol akár egy kávé mellett is megszülethet egy jó ötlet.

Amikor a tervekből lassan valóság lesz
A tervezés elejétől az volt az egyik legnagyobb kérdés, hogyan nyúljunk hozzá egy közel százéves házhoz úgy, hogy megőrizzük az értékeit, közben viszont tényleg jól használható, mai irodaház legyen belőle.
Az építészeti terveket Schopf Márton és az SM Építész Kft. készíti, a belsőépítészeti koncepció pedig Szöke Mónika és a Normaform Kreatív Kft. munkája.
Sokat gondolkodtunk együtt azon, hogyan lehet összehozni a régi épület karakterét azzal, amire nekünk ma szükségünk van. Nem szeretnénk sem eltüntetni a múltját, sem múzeumot csinálni belőle. A cél egy olyan épület, ahol a régi és az új természetesen megfér egymás mellett.
A főépület teljesen megújul és korszerű irodai funkciót kap, miközben az udvart is újragondoljuk. Később pedig a hozzá kapcsolódó korábbi műhelyépület felújítása is sorra kerül, amelynek tetejére zöldtetőt tervezünk. Az energiahatékonyság is fontos szempont számunkra, ezért napelemes rendszerrel, hőszivattyúval és energiatárolóval tervezzük az épület működését.
A belső terekben sem a pillanatnyi trendeket szeretnénk követni. Sokkal fontosabb számunkra, hogy funkcionális, időtálló és szerethető legyen az eredmény – olyan, amit hosszú évek múlva is jó lesz használni.

Építészeti tervezés: SM Építész Kft. | Belsőépítészet: Normaform Kreatív Kft.
A Tokasz Group is tovább épül
A jövőnket egy stabil, folyamatosan fejlődő, több lábon álló vállalatként képzeljük el.
Szeretnénk növekedni, de nem mindenáron és nem önmagáért. Sokkal fontosabb, hogy közben megmaradjanak azok a dolgok, amelyek az elmúlt több mint húsz évben végig fontosak voltak nekünk: a hosszú távú gondolkodás, a megbízható partnerkapcsolatok, a nyitottság az új lehetőségekre és az, hogy továbbra is erősen kötődjünk ahhoz a környezethez, ahol működünk.
Ugyanez igaz a saját csapatunkra is. Olyan céget szeretnénk építeni, ahol jó dolgozni, ahol lehet fejlődni, és ahol a kollégáink is részesei annak, ahogy a Tokasz Group tovább épül.
Az új központunk ennek ad majd teret.
Innen indulnak majd az új projektjeink, itt fogadjuk a partnereinket, itt dolgozunk és gondolkodunk együtt. És azt szeretnénk, hogy idővel ez a hely valóban a Tokasz Group otthonává váljon.
Több mint egy irodaház
Van valami különleges abban, hogy egy közel százéves ház most teljesen új szerepet kap.
Nem bontjuk le azért, hogy valami újat építsünk a helyére. Megtartjuk, ami érték benne, és hozzáadjuk azt, amire ma szükség van. Talán ezért is érezzük ennyire magunkénak ezt a projektet.
A Tokasz Group története az elmúlt több mint húsz évben is a folyamatos megújulásról szólt: mindig építettünk arra, ami már megvolt, közben pedig mertünk új területek felé indulni.
Most ugyanezt tesszük ezzel a házzal is.
„Számomra ez az épület elsősorban a jövőről szól. Egy új fejezetről a Tokasz Group életében. Szeretnénk tovább fejlődni úgy, hogy közben megőrizzük azokat az értékeket, amelyek eddig is fontosak voltak nekünk. Hosszú távra tervezünk – a vállalattal és az épülettel egyaránt.”
Molnár Tamás, a Tokasz Group alapítója
Azt szeretnénk, hogy amikor majd évtizedek múlva visszanézünk erre a projektre, ne csak azt mondhassuk, hogy felújítottunk egy szép régi épületet.
Hanem azt is, hogy sikerült megőrizni valamit Mosonmagyaróvár múltjából, közben pedig létrehoztunk egy helyet, amely már a Tokasz Group következő évtizedeiről szól.



